A keleti végeken

Júniusban részt vettünk a 3D Racing ASE, a kápátaljai Diagonal Club és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Karitatív Kárpátalja Túrán. A kezdeményezés lényege, hogy adományokat és a túra nevezésének ötven százalékát a szervezők nehéz sorsú kárpátaljai gyerekek részére ajánlottak fel. A szervezők választása az Ukrán-Román határ közelében lévő Aknaszlatinára esett. A települést főleg románok és ukránok lakják, a magyarok komoly kisebbségben élnek itt. 

Korábbi személyes tapasztalataink alapján az ukrán magyar határ átlépése sosem tartozott a gyors és könnyű országváltások közé. Bár konvojunkat kiemelten kezelték még így is kétórás kínlódás volt az átjutás: bódék, fülkék, papírok, kedvetlen figurák, elkavarodott útlevelek, teherautónak minősülő személygépkocsik, rutinosan elénk álló nagycsoportok...

Két kedves ember volt a határátkelőn: az átvilágító kapuk mellett szolgálatot teljesítő állig felfegyverzett kiskatonák. Kedélyállapotuk teljesen normális; jelen körülmények között talán ez a legjobb szolgálati hely az országban.

Az izgalmakat fokozta, hogy Nyíregyházán elromlott az autónk behúzómágnese, ami - hogy a laikusok is értsék - azt jelenti, hogy az autó magától nem indul be csak ha valaki tolja, behúzza vagy lejtő esetén gurulás közben illetve egy villáskulcs könyökig a motorba helyezve szikrák kíséretében rövidre zárja az indítókábelt. Úgyhogy határátlépéskori kötelező motorleállítgatásokat igyekeztünk megúszni. Odafele sikerrel.

A többségében magyarok lakta települések - a lehetőségekhez képest - külsőre rendezett képet mutatnak. Az utak minősége sok helyen elképesztő. Terepjárós létünk ellenére is végigszenvedtük a betonutakat. Alig vártuk, hogy földútra kerüljünk... vagy egy patakba... vagy sziklás makadámútra.
Késődélután érkezünk meg Aknaszlatinára, ahol a helyi magyar közösség központjában a katolikus templom kertjében találkoztunk a magyar gyerekekkel. Másnap az adományok átadása után a gyerekekkel együtt, innen indultunk egy kisebb terepjárós kalandra a közeli hegyekbe. Írhatnánk hosszan a helyzetükről, de talán többet elmond, a "Hogy éreztétek magatokat?" kérdésre adott tiszta egyértelmű válasz:
"- Az tetszett a legjobban, hogy egész nap bárkihez bátran! szólhattam magyarul és magyarul válaszolt."
és ez:
"- Minden álmom, ha felnövök elvigyem anyukámat Magyarba."  

...

Táborbontás után búcsút intettünk a gyerekeknek és a helyi offroad Diagonal Club vezetésével elindultunk a Kárpátokba, hogy nagyjából a régi határvonalat követve egy darabon végigautózzunk a gerincen. Itt már a helyi útviszonyoknak köszönhetően magunk mögött hagytunk egy törött laprugós Mazdát.  A hegygerincre egy másfél órás maratoni kapaszkodás után jutottunk fel. A velünk tartó erdélyi srácok L400-as Delica kisbuszából olyan szinten folyt a váltóolaj, hogy az egyik autónak vissza kellett fordulnia utánpótlásért, hogy le tudjanak jönni a hegyről.
Lélegzetelállító itt a táj. Jó. Nem értünk egyet Petőfivel. Ennyi!
Egy biztos; európai léptékben (nem csak) terepjárósként kívánni sem lehet jobbat, szebbet és igenis SZERETNIvalóbbat.

Miközben önfeledten szeltük a hegyhullámok tetejét kis kerekes ladikjainkkal zord - mi több - durván zorall ellentábor gyülekezett felettünk. Az előre tervezett táborhelyet nem tudtuk elérni, mielőtt a vihar lecsapott keresnünk kellett egy olyan helyet, ahol nem mi vagyunk az egyetlen villámhárító tereptárgy, hanem akad némi fa is körülöttünk. Végül egy völgyecske pár fája nyújtotta számunkra ezt a biztonságérzetet. A vihar hajnalig tartó folyamatos villámlással esővel és dörgéssel ajándékozott meg minket színesítve ezzel a kalandcsomagot. Ilyen gyors táborverést még nem néztünk végig. Megtehettük, mert mi úgy döntöttünk az éjszakát a Fereday kalitkában töltjük (magyarul az autóban). A vihar ellenére jó hangulat volt, tűzrakás, főzés, jókedélyű beszélgetés és az olaj is befutott naplemente előtt.

Másnap folytattuk utunkat a gerincen. A betegeskedő autók sorát egy gyújtásproblémával küzdő Jeep folytatta, negyedórás kényszerszüneteket iktatva a programba. Ami jó alkalom volt egy kis elmélyülésre, átszellemülésre, fotózásra, nézelődésre. A legkomolyabb terepkihívás egy laza talajú hosszan elnyúló köves szikladarabos meredek emelkedő volt, ahova egymást húzva csörlőzve jutottunk fel.

Ekkorra beérett a következő paciens egy széria Wolksvagen Amarok személyében. Becsületére legyen mondva, a sofőr nagy lelkesedéssel és bátorsággal pótolta autója építettségének hiányát. Ha hason csúszva is, itt ott rángatva és törött seggel is de végigjött.
Záróakkordként, mikor már nagyjából három kilométerre voltunk az első lakott településtől, utolértük a tegnap esti nagy mennyiségű esőt, így jó offródosokhoz méltó sárdagonyával koronáztuk az eseményeket.

Hazafele a Vereckei hágóra nem engedtek fel minket a rendőrök, mert pont akkor és pont ott rally volt. A társaság szétszéledt és mi két Defivel (a haver defi és egy új) elindultunk hazafele. Az új Defi törött lökésgátlóval zárta a páciensek sorát. Gátló kiszed ésszel vezet hazáig.

A többi hatásba ami ott ért minket most vagy belemegyünk és akkor belementünk vagy nem. Úgy döntöttünk hogy nem. (az ottani plakátkampány egyik darabja)

Óriás (vagy kaukázusi) medvetalp kattints! Tényleg vigyázzatok ha arra jártok!